Egy hosszú hétvégére meglátogattuk a családomat a Szigetközben, és ahogy az júliusban felénk lenni szokott, a tűzhely, a sütő, a kinti rezsó és nyolc kéz is kevésnek bizonyult a zöldség-gyümölcs szüretre, de megtettük, ami tőlünk tellett. A sütőben barackos pite, az egyik tűzön sárgabarack lekvár, a másikon levendula bor, a maradék kettőn pedig cukros és cukormentes levendula szörp készült, míg odakint a töltött paprika rotyogott. Nem csoda, hogy a budapesti nyár minden keservét egy perc alatt magunk mögött hagytuk és a szalmakalappal együtt felkaptuk a falusi életörömet is. Fel a biciklire, irány a nagyapa gyümölcsöse, ahol a nap végére nyakig feketeszedresen, fejenként fél vödör sárgabarackkal a hasunkban egyikünk jobbra, másikunk balra dőlt a kút mellett.
A hosszú, fáradságos, de örömteli munkával töltött nap után abszolút megérdemeltnek tűnt a pihenés, főleg mikor Anyukám felajánlott egy talpmasszázst stresszes, városi lábaimnak. A nyugalom érdekében az emeleti pihenőágyra kászálódtam fel, ahol egy nagy halom kényelmes párna várt, ki is támasztottam magam, elindult a relax zene, a gyógyolaj kellemesen langyos volt, de valami mégsem stimmelt. Igazgattam a párnákat, fészkelődtem, Édesanyám szkeptikusan meg is jegyezte, hogy ennyi panasszal még nem járt, ha ő masszírozott, de csak nem találtam a helyem. Anyu megelégelve a folyamatos mocorgást felkelt, és adott a párna halmomnak egy izmos jobbost, hátha az helyrerakja, amikor is a dunyha halk kocogásba kezdett. Döbbenten meredtünk egymásra, csakhogy a párnavár szétszedésekor egyszerre törjön ki belőlünk a röhögés: egy adag elfeledett lekvárt oda tuszkolt fel Jóanyám vagy két hete hely híján, és nem nagyon kellett borsószem kisasszonynak lenni, hogy nyomja a hátsómat az a tisztes tizenöt dunsztos üvegnyi barack.
Másnap, (miután körültekintően megvizsgáltuk mindenki ágyát, nem bújik-e benne több kilónyi lekvár, befőtt vagy szörp) szembesültünk vele, hogy lelkes férfijainkra egészen addig sziklaszilárdan támaszkodhattunk, amíg olyan gyümölcsökről volt szó, amelyekből pálinka is főzhető. Amint eljutottunk a levendula szüreteléséig, halaszthatatlan festeni/szerelni/pakolni valójuk akadt a csónak körül, és ketten maradtunk Anyukámmal erre a lányosnak kikiáltott feladatra. Nekem külön öröm volt, mert imádom az illatát is, színét is, annyira, hogy még a körülöttem döngicsélő méhecskéktől is el tudtam vonatkoztatni, amire az utóbbi huszonnyolc évben nem sok példa volt. Az utóbbi nyarakon már sokféle lekvárban, sütiben, limonádéban tesztelgettük a levendulát, egyébként pálinkát illetve likőrt is készítenek belőle, de odáig egyelőre még nem jutottunk el, de idén először készült cukormentes változatban levendula szörp. Szerencsére hálás volt a feladat, viszonylag kevés munkával, egyszerűen készült el az ital, és került a szépen kipárnázott ágyneműtartóba, ahol a néhány nappal korábbi lekvár előmelegítette a helyet.

Hozzávalók:

• 3-4 ek. levendulavirág (ha morzsolt) vagy egy közepes csokor, kb. 30 szál (ha egészben jutunk hozzá)
• 1,5 l forralt víz
• 25 dkg eritrit
• 2 tk. citromsav

Elkészítés:

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy alkalmunk van magunknak szedni a levendulát, igyekezzünk minél dúsabb, virágosabb szálakat vágni. A szárát az egyszerűség kedvéért érdemes hosszabbra hagyni: így könnyebb lesz kiemelni a fazékból. Örömteli dolog, hogy ma már hazai terepen sem túl bonyolult friss levendulához jutni, egyre többen termesztenek saját kertjükben, sok helyen elérhetőek a kisebb-nagyobb "szedd magad" mezők, de piacokon, árusoknál is szép számban elérhető. Amikor étkezési célra szánjuk, igyekezzünk ügyelni a minőségre, de Provence-ig szaladni azért nem kell. Kivéve aki tud, mert az menjen!

A levendulát tegyük egy nagyobb fazékba, úgy, hogy a szára kilógjon, és öntsük le a forrásban lévő vízzel. Ha morzsolt virággal rendelkezünk ugyanez a feladat, a végén így is-úgy is le kell majd szűrnünk. Tegyük hozzá azon melegében a citromsavat és az eritritet, ezt a nem túl olvadékony édesítőszert így van a legtöbb esélyünk egyenletesen eloszlatni.

Itt be kell iktatnunk egy nagyjából 8-10 órás pihenőt a történetbe, de mivel az első pár lépés tényleg hamar meg van, a legjobb talán, ha reggel leforrázzuk a virágot, estefelé pedig készre főzzük. A pihentetési időt nem muszáj véresen komolyan venni, nagyjából 4 óra áztatással már elérünk egy kellemest ízt (és színt), de ha intenzívebbre vágyunk, érdemes kivárni. A forrázat már néhány perc alatt szép rózsaszínre vált, a végére pedig egy mélyebb, bordós-lilás árnyalatot kap.

A várakozási idő alatt előkészíthetjük a szörpnek szánt üvegeket, amelyeket mindenképp érdemes forró vízben fertőtleníteni. Anyukám házi praktikája: egy bögre meleg vízben oldjunk fel egy mk. szalicilt, majd mártsuk bele a kupakokat, és tegyük lefelé fordítva tiszta konyhai törlőpapírra megszáradni. Aggodalomra semmi ok, ezzel a módszerrel egyáltalán nincs káros hatással egészségünkre a szalicil, és nem kerül bele az italba.
A pihentetés után szűrjük le a keveréket és lassan forraljuk újra, időnként keverve rajta. Az eritrit nem sűrűsödik úgy mint a cukor, így a szirupos állag felé támasztott elvárásainkkal le kell számolnunk, a megszokottnál folyósabb állagú lesz a lé, cserébe az ízében biztosan nem fogunk csalódni. Forrás után merjük ki a szörpöt az előkészített üvegekbe, csavarjuk rá erősen (és óvatosan, bitang forró!) a kupakot, és meleg helyen dunsztolva hagyjuk kihűlni. Nálunk a régi vánkosoknak és párnáknak jár ez a megtisztelő feladat, de belefeküdni csak óvatosan, a hátadnak kevésbé lesz finom.
Hűlés után kamrában, spejzban, egyéb hűvösebb helyen tartható, vízzel, szódával hígítva fogyasztható, de használhatjuk öntetként sütire, fagyira, palacsintára, koktélokba.

Instagramon: youcandidiet

Mindenmentes étel ≠ mindenmentes élet.