youcandidiet

2019\12\20

Egy falat karácsony: mindenmentes zserbó bonbon

Hogy ismét visszatérjek a nagycsaládos karácsonyi emlékekhez, a tavalyi összejövetelen nagy bánatom volt, hogy híresen gourmet nagybátyám csodás zserbó bonbonját csak óriás lelkifurdalás árán kóstolhattam meg, ugyanis jó fajta hagyományos recepthez híven tele volt diétagyilkos hozzávalókkal. (Nem fogok áltatni senkit, így is ettem legalább kettőt.) Ugyanakkor meg is fogadtam, hogy ennek a desszertnek megkeresem a diétás verzióját, hogy idén vívódás és számolgatás nélkül, jólesően nyamoghassak én is a fa alatt.
dessert-813278_1280.jpgMielőtt azonban belevágnánk az elkészítésbe, valamit fontos szem előtt tartani, ami különösen érinti most a karácsonyi recepteket. Ha az ember ragaszkodik a spártai szigorú diétához (pl. a szigorított Candida-diétához), akkor bizonyos ételek (elsősorban desszertek) elkészítéséről egyszerűen érdemesebb lemondani, mert a megengedett hozzávalók nem teszik lehetővé annak az ízvilágnak, vagy állagnak az elérését, amire vágyunk. Az egyik célom a bloggal és az ezzel járó otthoni kísérletezéssel az, hogy ezt a lemondást minimalizáljam.
Viszont addig sem kell elcsüggednünk, szerencsére egyre több helyen van lehetőségünk Candida biztos ételek, desszertek vásárlására. Az első két évben én is sokszor döntöttem így, részben az elrontott sütések felett érzett kudarc miatt.
Ugyanakkor ha egészségünk engedi, vagy már preventív szakaszban van a diétánk, megéri elgondolkodni rajta  különösen karácsony körül, amikor tegyük szívünkre a kezünket, a legtöbben valószínű elcsábulnánk egy-egy tiltott falatnak , hogy nem érdemesebb-e hangyányit megengedőbben (és itt most véletlenül sem a cukor, vagy a fehér liszt használatára gondolok, hanem pl. gyümölcsök, cukormentes lekvárok, olajok, olajos magvak bevetésére) sütni-főzni magunknak, ahelyett, hogy a "kiéhezettség" miatt akaratlanul is elszaladna velünk a ló a sok-sok cukros-lisztes ünnepi fogás kóstolgatásával. (Fontos: ezek csak tippek tőlem, mint mezei diétázótól és kísérletezőtől. Mindenki diétázzon úgy, ahogy számára a legmegfelelőbbnek érzi.)
És most vissza a zserbóhoz! Az egyik kedvenc sütim, és állatira vérzett a szívem, amikor az élesztő miatt kénytelen voltam száműzni a repertoárból. Aztán jött az idei advent egyik legnagyobb élménye – amit szó szerint úgy vártam, mint a karácsonyt –, a Mandulaliget főzőiskola Mindenmentes karácsonyi menü tanfolyama volt. (Írjak róla beszámolót? :) ) Ezen a szuper estén kóstoltam az iskola egyik dietetikusának isteni zserbó golyóit, és itt jött az isteni szikra, hogy ez még egy fokkal diétásabbra véve a tökéletes megoldás lenne nem csak a sütihiányomra, de a karácsonyi falatkák kérdésére is.
Nem tudom idén mivel készül a nagybátyám karácsonyra (ha valami újdonsággal, akkor jövőre kénytelen leszek megpróbálni lekörözni), de az biztos, hogy ezekkel a falatkákkal Ti is, én is tarolni fogunk az ünnepek alatt, arról nem is beszélve, hogy megajándékozhatjuk a családot a felesleges bűntudat nélküli nassolás élményével
img_20191220_201110.jpg
Hozzávalók kb. 24 bonbonhoz

"Tészta":
- 10 dkg cukormentes aszalt sárgabarack (Tipp: Bio-Barát bioboltokban dekára kimérheted magadnak mennyit szeretnél, az meg már csak hab a tortán, hogy így lehetőséged van csomagolás mentesen vásárolni)
- 10 dkg aprószemű (igény szerint gluténmentes) zabpehely (Tipp: ha épp nagyszemű van csak otthon, késes aprítóval fél perc alatt apríthatsz rajta egyet)
- 10 dkg cukrozatlan darált dió (vagy mandula)
- 3 ek. édesítőszeres sárgabarack lekvár
- 1 tk. fahéj
- édesítőszer igény szerint, nekem nem volt rá szükség

Csoki öntet:
- 10 dkg cukormentes étcsoki (Tipp: Torras steviás étcsoki, ínyenceknek ennek a fahéjas változata)
- 1-2 ek. olaj (+ szükség szerint)

Elkészítés

Az aszalt gyümölcsöt érdemes kicsit beáztatni. Kb. 10-15 perc után öntsük le róla a vizet, majd késes robotgéppel darabos masszává aprítjuk (ha nincs ilyenünk az sem gond, akkor késsel apróra vágjuk). Aki nagyszemű zabpelyhet aprít, először azt tegye a robotgépbe, majd utána jöhet a gyümölcs, így csak egyszer kell mosogatni. A zabpelyhet, diót, fahéjt és a lekvárt keverjük a gyümölcsmasszához, majd enyhén nedves kézzel formáljunk belőle diónyi golyókat. Ha túl száraznak éreznénk, esetleg nem áll össze, tehetünk még hozzá lekvárt, egy kevés vizet, vagy növényi tejet. Amíg a csokiöntet készül, a golyókat érdemes sütőpapírral borított tálcán a hűtőbe, vagy fagyasztóba tenni, így hamarabb megszilárdul majd rajta a csoki. A csokit kockákra törve olvasszuk meg vízgőz fölött, ha felolvadt, apránként keverjük hozzá az olajat, hogy kicsit higítson rajta. Ha teljesen felolvadt, húzzuk le a tűzről, és két kanál, vagy villa segítségével forgassuk meg a golyókat a csokiban.
img_20191220_195043.jpgMásik megoldás, ha fogpiszkáló segítségével mártjuk a kis gombócokat a csokiba, ez a változat megkönnyítheti a tálalást is. Ha szeretnénk, a tetejét megszórhatjuk darált dióval, vagy fahéjjal. Ha engedni akarunk a diétás voltából, vagy részben mindenevőknek készül a desszert, beleforgathatjuk ünnepi stílusú színes cukorkába is. Az elkészült bonbonokat kb. 30 percen át pihentessük a hűtőben, majd kész is vagyunk.
cake-pops-693645_1280.jpgHa van kedvetek, készítsétek el velem együtt Ti is, akár a héten, akár az ünnepek alatt bármikor, és posztoljatok róla fotót az Instagramon #youcandidiet vagy @youcandidiet jelöléssel, hogy én is megoszthassam képeiteket, és így együtt minél több diétázónak üzenjük meg a karácsony közeledtével, hogy

Mindenmentes étel mindenmentes élet.
Instagram: youcandidiet

diéta bonbon egészséges életmód életmódváltás cukormentes candida diéta zserbó mindenmentes karacsonyi recept edesrecept egeszseges desszert

2019\12\16

Karácsonyi crumble cukormentesen

Aki régebb óta követi a blogot, biztos észrevette, hogy tartottam egy hosszabb őszi szünetet, amelyről szeretnék majd mesélni Nektek, de mivel bőven benne járunk az adventben, először arra koncentrálok inkább, hogy behozzam a lemaradást, és annyi egészséges & diétabarát recepttel bombázzalak Titeket az ünnepekre, amennyivel csak tudlak.
Elsőként egyik kedvenc sütim, a crumble, vagyis morzsasüti karácsonyi és egyben diétás verzióját szeretném megosztani Veletek, amit egyik legkedvesebb nagynéném sütött nekem nemrég, a családi előkarácsonyi összejövetelünk alkalmával.
food-2940348_1280.jpgSzerencsére szép nagy családom van, viszont pont ezért ritkán sikerül teljes létszámban összejönnünk. A karácsonyból azért általában nem engedünk, a két ünnep között egy-két hiányzótól eltekintve összegyűlik a csapat, és minden évben másnál, együtt dobjuk össze a menüt, ki a sütit hozza, ki a salátát. Idén először, a család egy része külföldön tölti az ünnepeket, így úgy döntöttünk ahelyett, hogy elmaradna, egy hónappal előre hozzuk a karácsonyt. Szuper, hangulatos kis vacsoránk volt, és az a – lássuk be – ritka helyzet állt elő, hogy a mentes desszert sikerült a legjobban (amit most a nagyképűség gyanúja nélkül nyugodt szívvel kijelenthetek, mert nem én csináltam).
Sajnos annyira elöntött a kajakóma, hogy nem is jutott eszembe rögtön rákérdezni a receptre, úgyhogy jóval később, a fiúk egyre hangosabb, fociról, elektronikai cikkekről és autó márkákról szóló létfontosságú eszmecseréi közepette próbáltam begyűjteni az infót. Végül két sztorizás között csak sikerült elcsípnem az ünnepi koccintásoktól enyhén megszédült társaságban szájról-szájra terjedő receptet, úgyhogy a 21. századtól és a reform édességek világától szokatlan módon, most én is emlékezetből osztom meg Veletek (remélem, hogy nem hagyok ki semmit).
plum-cake-2662696_1280.jpg
Hozzávalók:

Tészta
- 10 dkg zabpehely (ha szükséges, gluténmentes)
- 10 dkg darált dió
- 3 dkg teljeskiőrlésű tönköly liszt (gluténmentes diétában zabliszt vagy barna rizsliszt)
- 10 dkg laktózmentes vaj + a sütőedény kikenéséhez
- 10 dkg eritrit (+ízlés szerint, gyümölcstől függően)
½ mk. mézeskalácsfűszer (vagy őrölt szegfűszeg)
- 1 tk. fahéj (ha szeretjük az ízét, mehet több is, ne sajnálja)


Töltelék
- 20 dkg szilva vagy valamilyen bogyós gyümölcs (lehet fagyasztott is)
- ½ tk. fahéj
½ mk. őrölt gyömbér
- ek. eritrit

Elkészítés:

Érdemes elsőként a tölteléket elkészítenünk, ami ennek a desszertnek az alapja. Ha nincs kéznél szilva, a meggyet, cseresznyét, szedret és epret is jó szívvel tudom ajánlani a sütibe, a lényeg, hogy ha fagyasztott gyümölccsel dolgozunk, jó előre olvasszuk ki szobahőmérsékleten, és lehetőleg ne mikrózzuk. Ha mégis S.O.S jön ránk a sütés, csak emiatt ne féljünk belevágni, akkor alacsony hőfokon, vagy olvasztó funkción menjen a mikró, és jól öntsük le a felesleges levét. A túl leves állag ellen hatékony fegyver lehet egy csapott ek. chia mag, ha úgy érezzük másképp nagyon tocsogós a töltelék, nyugodtan keverjünk hozzá egy keveset.
A gyümölcsöt magozva, szilvát negyedelve, minden mást felezve, keverjük el a fűszerekkel és eritrittel, majd egyenletesen oszlassuk el egy kivajazott tepsi alján. Célszerűbb valami mélyebb porcelán vagy üveg sütőedényt, esetleg kisebb piteformát használni, amiben akár a tálalás is esztétikusan megoldható, mert ezt a fajta édességet nem feltétlen érdemes előre kiporciózni.
Utána összekeverjük a száraz összetevőket. A vajra kivételesen hidegen lesz szükségünk, kisebb kockákra vágva belemorzsoljuk, "gyurmázzuk" a száraz keverékbe. Nem fogunk teljesen homogén masszát kapni, és ez nem is baj, a kész tésztát ugyanis rá kell morzsolni a gyümölcs tetejére, így lesz igazi morzsás sütink.
A sütési időt itt is, mint mindig, sütője válogatja, mondom a sztenderdet: 180 fokon, előmelegített sütőben, 20 percig alufóliával fedve, majd további kb. 15 percig fólia nélkül kell sütni (légkeveréssel ez utóbbi 10 percre rövidül). Gázon közepes láng alatt egy kicsivel, hasonló intervallumokkal érdemes sütni.
Ez alatt az idő alatt a tésztában lévő vaj szépen lecsorog a gyümölcsre, nagyon klasszul megpuhítva-összeolvasztva azt a fűszerekkel, a diós morzsa pedig szép aranybarnára sül, olyan klassz karácsonyi hangulatot és aromát teremtve, hogy még az illatmécsesek is elbújhatnak mellette.
cake-2329160_1280.jpgSzeretettel ajánlom ezt a receptet akár hangolódásként, akár a karácsonyi asztalra, sőt majd az ünnepek után is, ha egy könnyedebb, gyümölcsösebb édességre vágyunk a sok nehéz, krémes süti után. Addig is egy kis játékra invitálnálak Benneteket: ha van kedvetek, süssétek meg velem együtt Ti is, akár a héten, akár az ünnepek alatt bármikor, és posztoljatok róla fotót az Instagramon #youcandidiet vagy @youcandidiet jelöléssel, hogy én is megoszthassam képeiteket, és így együtt minél több diétázónak üzenjük meg a karácsony közeledtével, hogy

Mindenmentes étel mindenmentes élet.
Instagram: youcandidiet
 

diéta egészséges életmód életmódváltás cukormentes candida diéta eritrit morzsasüti edesrecept egeszseges desszert

2019\08\30

"Otthonízű" barackos piskóta

Egy könnyű sütirecept, ha Te sem akarod még, hogy véget érjen a nyár

Hiába süt a nap gőzerővel, és van még nyárias hőség, ha épp vége a nyári szabadságnak, vagy gőzerővel készülünk az iskolakezdésre, az pont annyira rá tudja nyomi a bélyegét a kedvünkre, mint egy esős vasárnap délután képes egy klassz hétvége után. Velem legalábbis ez történt, rögtön az első munkanapomon olyan fél 10 körül, szóval úgy döntöttem, ezzel a finom gyümölcsös sütivel vigasztalódom.
gyumispiskota4.jpgJó darabig eltartott, mire a diétás sütemények tudományában odáig jutottam, hogy egy-egy receptet nagyjából állandó színvonalon, elfogulatlan kívülállók által is ehetőnek minősítve sikerült elkészítenem. Ugyan a mai napig vallom: nincs az az édesség, amit egy kis lekvárral ne lehetne ehetővé tenni, mégis a hősiesen elrágott sok-sok száraz, fura állagú, szokatlan ízű desszertkölteményem után a férfi a háznál óvatosan mondogatni kezdte, hogy úgy enne már valami hagyományos, "otthonízű" sütit.
Talán már említettem, az "otthon" nem más, mint Zala megye szépséges vidéke, a hagyományos ízek hazája, ahol a töltött paprika csak levesnek számít be, a bundás kenyér viszont szalonnával készül. Fel lett adva a lecke: próbálj meg egyszerre "zalai" ízűen, és diéta biztosan összedobni valamit, ami lehetőleg visszavisz az időben a nagymama konyhájában elmajszolt sütemények világáig. Nyár lévén szerencsére roskadoztunk az otthonról hozott/küldött/buszsofőrrel felutaztatott gyümölcsök alatt, úgyhogy hamar rátaláltam a megfelelő ötletre: gyerekkorunk gyümölcsös piskótáját/pitéjét (kinél hogy volt) fogom mentesíteni mindattól, amitől kell. Őszintén megvallva nem is volt olyan nehéz dolgom, ahogy felidéztem, hogy a régi, végtelenül hosszúnak tűnő nyári napokon a diófa egyik alacsonyabb ágán ücsörögve, vagy a kockás pléden a füvön heverészve milyen volt ezt az örök klasszikus sütit eszegetni, máris éreztem a számban a megfelelő ízeket: fahéj, citrom, a megpirult sárgabarack ragacsos leve és egy leheletnyi vanília.
apricots-4210720_1280.jpgEnnek a sütinek egyik legjobb tulajdonsága, hogy egyébként bármilyen gyümölccsel készíthető, így ha a nyáron betárazunk némi fagyasztott gyümit, akár januárban is megmelengethetjük a szívünk-lelkünk-hasunk ezzel a gondtalan júliust idéző boldogság falatkával.
Gyerekkoromban általában az eperrel együtt kezdődött a piskóta főszezonja, aztán a nyár folyamán számtalanszor elkészítettük nagyjából minden, a kertünkben fellelhető gyümölccsel, így málnával, szederrel, sárga- és őszi barackkal, meggyel, és végül a nyárutóra szilvával. Legutóbb egy kisebb adag késői málnám volt kéznél, ami önmagában kevés lett volna, így sárgabarackkal pótoltam a hiányzó részt. Amellett, hogy szuperül nézett ki, gyakorlatilag egyszerre kétféle sütit kaptam egy  kosszal.gyumispiskota2.jpgHozzávalók (ha vendéget várunk, és/vagy szeretünk nassolni, érdemes alapból dupla adaggal számolni)

- 10 dkg puha laktózmentes vaj/margarin
- 6-7 dkg eritrit (attól függően, hogy milyen gyümölccsel készül)
- 3 db tojás
- 10 dkg barna rizsliszt
- 5 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
- 1 tk. sütőpor
- 1 csipet só
- 1 tk. vanília aroma/vaníliás xilit
- 30 dkg gyümölcs (friss vagy fagyasztott)
½ citrom reszelt héja
- 2 tk fahéj (vagy ízlés szerint)
- ½ tk. mézeskalács fűszer (ha nincs kéznél, vagy nem kedveljük azt az ízvilágot, elhagyható)
- 3 ek. darált dió/mandula (feldobja, de elhagyható)

Elkészítés
- a sütőt melegítsük 180 fokosra
- a puha vajat keverjük habosra az édesítőszerrel, és a tojásokat egyenként hozzáadva verjük fel robotgéppel
- keverjük bele a vaníliát, és a citromhéjat
- a lisztet jól keverjük el a sütőporral, adjuk hozzá a sót, a fahéjat és fűszert
- adjuk a vajas-tojásos keverékhez és alaposan dolgozzuk össze
- a tetejét sűrűn szórjuk meg a gyümölccsel, ne sajnáljuk, mert a tészta feljön, és úgyis "kimászik" a gyümölcs közül (a magos gyümölcsöket kimagozzuk, félbe vagy negyedekre vágjuk, meghámozni nem muszáj)
- addig sütjük, amíg közepesen barna nem lesz (kb. 45 perc)
- még forrón megszórjuk fahéjjal elkevert eritrittel, vagy vaníliás xilittel
- kihűlés után szeletelhető (ha nem bírunk várni, előbb is megkóstolható persze, csak forrón nem tudjuk olyan szép szeletekre vágni)
gyumispiskota3.jpg(Ezt egy picit túl sütöttem.) Itt a nagyobb családnak készült a süti, ahol majdnem mindenki "mindenevő", így a felét porcukorral, a felét eritrittel hintettük meg.
gyumispiskota1.jpgAzért persze nem bírtam ki, hogy előbb-utóbb ne vigyek egy kis újdonságot ebbe a jóravaló, klasszikus ízvilágba, ezért nemrég gondoltam egyet, és némi mogyoróval bolondítottam meg az (akkor éppen) epres piskótát. A kísérlet sikerességét apósom reakciója bizonyította, aki általában csak tisztes távolságból meri szemlélni a mentes kreációimat, ezúttal viszont nem hogy önként megkóstolta, de másodszor is vett belőle. Ebben a változatban egy ek. cukormentes mogyoróvajat, és darált dió helyett 3 ek. darált mogyorót tettem a sütibe, isteni finom lett, szóval ha szeretitek a mogyorót, kísérletezzetek vele bátran!

Ha kipróbáltátok, küldjetek róla fotót, vagy meséljétek el Nektek hogy sikerült, akár itt, akár Instagramon! :)

Instagram: youcandidiet

Mindenmentes étel ≠ mindenmentes élet.

diéta egészséges életmód cukormentes egészséges édesség edesrecept

2019\08\20

Mentes Balaton

Pár tipp a nyár hátralévő napjaira, hogy csak a kaja legyen mentes, ne az élmény.

Ha olyan szerencsés vagy, hogy a hosszú hétvégét, vagy a nyár hátralévő napjait a Balaton környékén töltöd el, a nélkülözés se rontsa el a kedved: íme néhány tipp mentes étkezési lehetőségekről a Balcsinál.

Keszthely
Az idei nyarunk első állomása egy Keszthelyen eltöltött hosszú hétvége volt, ami előtt szokás szerint megszállott keresésbe fogtam, hogy megfelelő étteremre bukkanjak a környéken. Megette a fene az egészet, mert az egyetlen szimpatikus találat mellett nagy vörös betűkkel ott állt a szomorú üzenet, hogy az üzlet végleg bezárt. Átadtam hát magam a kétségbeesésnek spontán életérzésnek, és lesz, ami lesz alapon nekiindultunk, csak hogy ismét bebizonyosodjon, az élet gondoskodik rólad, ha hagyod. Keszthelyre érkezésünk harmadik percében ugyanis, a kastélyhoz közeli parkolót keresve, sikerült kiszúrnunk egy szabad helyet, mindössze fél méterre az egyik legjobb mentes/vegetáriánus/paleo opciókat kínáló étkezdétől, ahol valaha jártam.
img_20190713_133945.jpgA Végh-Pataki Rétesház és Szendvics Mekka talán nem a legkönnyebben megjegyezhető név egy étteremnek, cserébe az étel, amit kínálnak, viszont felejthetetlen. A kínálat széles, és ami egy mindenevő férjjel kulcsfontosságú tényező számomra – nem  csak a vegetáriánusoktól kezdve a paleo étrendet követőkön át a laktóz-, cukor- és gluténmentesen étkezőkről gondoskodik, hanem épp úgy a hús- és mindenevőkről is. A bejárathoz kitett táblákat talán megkoptatta kicsit az idő, de ez ne tévesszen meg senkit, az árak teljesen reálisak, az adagok nagyok, és akármilyen diétát követsz vagy nem követsz, a választék bőséges. Így esett meg, hogy míg én a Mekka köles néven futó tökéletes ízharmóniával bíró mentes/vega kajámat eszegettem, a párom nyugodtan betolhatott mellettem egy mangalica burgert hagyma lekvárral. Hogy fokozzam, mentes rétest is árulnak, úgyhogy a kipukkadás veszélyével számolva, azzal fejeltük meg az ebédet.
img_20190713_140413.jpg
Egy mondatban: van még egy hely a Festetics-kastély mellett, ahova érdemes ellátogatni Keszthelyen.

És akkor jöjjön a három kedvencem a Balatonon – "Tihany, Füred, Almádi, sehol sem lehet leállni"

Balatonalmádi
Hosszú ideig minden évben itt nyaraltam barátokkal, barátnőkkel, családdal, úgyhogy hamar meg is találtam a kedvenc boltot, éttermet, kávézót, fagyizót, ahova mindig visszajártunk. Persze még jóval a diéta előtt. Idén csak átutazóban voltunk a városban, de így is vérzett a szívem, hogy ezúttal ki kell hagynom a csodás dupla sajtburgert és csokis keksz fagyit a kedvenc parti büfémben. Ráadásul amilyen a formánk, nyilván a nyár legmelegebb napján araszoltunk a jó kis balatoni dugóban a reménytelenül messzinek tűnő Füred felé, így az anyósülésről jobbnak láttam nem nyafogni, de a tökéletes férj hatodik érzéke jelzett vagy meghallotta a gyomrom korgását, és felajánlotta, hogy ha hambit nem is eszünk, nézzük meg azt a vegán éttermet, amire a neten bukkantam rá. Így kerültünk annyira éhesen és csapzottan a Veganeeta home udvarára, hogy csak az emberrel együtt tudtam lefotózni a kaját.
img_20190812_135423.jpgEngem a belépéskor megnyertek a vintage és a modern romantikus, kiegyensúlyozott keverékét képviselő belsővel, a férfi embert meg legkésőbb az ételadag méretével, úgyhogy elárulhatom előre: pozitív mérleggel távoztunk. Szem előtt kell tartanunk, hogy a Veganeeta nem büfé, vagy önkiszolgáló étkezde, hanem egy kifejezetten vegán és mentes étterem, így az árakat is ehhez kell kalkulálni. Gazdaságosabb megoldásnak ott van viszont minden hétköznap a levesből és bőséges méretű főételből álló menü, de az általam választott friss és finom tabuléval is bőven jól lehetett lakni. Bár a választék lehetne talán picit szélesebb, az étlapon egyaránt szerepelnek újraformált klasszikusok és vegán különlegességek is.
img_20190812_140813_1.jpgEgy mondatban: ha vegán, mentes étkezést követünk, és/vagy nyitottak vagyunk a reform ízvilágra, Almádiban kifejezetten színvonalas étterem vár ránk.

Balatonfüred
Idén másodszorra választottuk Füredet a balatoni nyaraláshoz, legutóbb két éve, félig még kezdő diétázóként töltöttem el itt öt napot, és örömmel jelentem
, hogy ezúttal sokkal könnyebb dolgom volt: rengeteg diétás- és reform étkezési lehetőséggel bővült a város. Hogy sorban haladjak a napi étkezésekkel, ott van mindjárt a Pazar Coffee, amely a két strand közt, nagyjából egyelő távolságra bolondítja meg vendégeit a finom, friss kávé(k) illatával, amelyre mindjárt érdemes többes számot használni, hiszen olasz és etióp különlegességekből is választhatunk.
img_20190817_103149.jpgA mentes fronthoz többféle növényi tejjel, paleo süteményekkel, tápiókapudinggal, zabpudinggal, granolával és teljes kiőrlésű apró sütivel is hozzájárulnak, így ha a nyaralás alatt házon kívül szeretnél reggelizni, itt végre diétázóként is nyugodt szívvel megteheted. A hely mindig forgalmas, de nagyon hangulatos, a kiszolgálás kifejezetten kedves, és a párom arcából ítélve, miközben a rizling tortát tolta be, a rendes sütiket is merem ajánlani. Egy mondatban: Ötször voltunk itt eddig, és kevésnek érzem.
Ha a Kisfaludy strandon töltjük a napot, teljes mértékig útba esik idei nagy felfedezettünk, a Vino Terazza, amely kisebb párja, a Halsütő nevű grilles-halas út menti kiülő mögött bújik meg a strandtól 5 percre. Mivel mi nem csak halazni akartunk, beljebb merészkedtünk a teraszos-lugasos, mediterrán életérzést a minimálból is tökéletesen kihozó kerthelyiségbe.
img_20190816_202303.jpgAz étlap nem hosszú, de jól körüljárja a hazai igényeket: magyaros, olaszos, klasszikus, és néhány ínyencség. Hatalmas pirospont a külön kiemelt vega/vegán kínálatért, amiből engem a vega burger csábított el, igaz, arról megfeledkeztek, hogy mit nem kérek bele, de apró szépséghiba volt ez az adag méretéhez viszonyítva. Mindenevőknek szintén nincs miért aggódni: ha én nem lennék, szerintem a férjem elvenné feleségül a Terasz grilltál névre hallgató hústálat.
img_20190816_203919.jpgEgy mondatban: a csillagok alatt, tücsökciripelés és kellemes, élő jazz zene közepette a legjobb ár-érték arányú vacsoránkat kaptuk ettől a helytől.
Valami édes nélkül persze ne maradjunk: a mentes és vegán desszertre vágyók örömére az Anjuna Ice Pops, – amit Budapesten pont nemrég volt alkalmam tesztelni –, leköltözött Füredre is.
A pálcikás jégkrém/gyümölcsfagyi új csodaötvözete természetes összetevőkből, tejmentesen és a választék legalább kétharmadát illetően cukormentesen készül, a csupa gyümölcs ízt pedig van lehetőség (többek között) cukormentes étcsokival és mindenféle szórással megbolondítani. Ára nagyjából egy divatosabb jégkrémével vetekszik, viszont az összetevők és az ízorgia figyelembevételével, kiütéssel győz.
img_20190815_185022.jpgEgy mondatban: köszönöm, hogy visszakaptam a pálcikás jégkrém minden örömét!

Tihany
A Balaton környékén Tihany jeleskedik talán a legtöbb reform étkezési lehetősséggel, de mivel másokhoz hasonlóan mi is csak egy délutánt töltöttünk a félszigeten, még nem volt alkalmunk mindet végigjárni. Három helyet emelnék ki mindenképp, elsőnek a Stég Pizzériát, ami családias, kockásterítős vendéglő az apátság tövében, árnyas kerthelyiséggel és széles választékkal. Étlapján számos olyan fogásra bukkanhatunk, ami jól illeszthető diétás étrendbe, pl. a Cézár saláta, amely végre valahol többféle feltéttel is választható, köztük kecskesajttal, de ha tartalmasabbra vágyunk, kérhetünk grillezett lazacot, variálható körettel, mert a felszolgálók bármilyen kérésre nyitottan, kedvesen reagálnak. Egy mondatban: Nyami!
Ebéd után a Levendula Kézműves Fagylaltozóban hűsöltünk, ami Pesten kívül szerencsére már több balatoni településre elért (egyébként Füredre is!), és ahol mindig válogathatunk többféle glutén-, tej- és cukormentes fagyiból. Nekem az édesítőszeres fagyik egy része korábban túl édesnek bizonyult, de ezúttal jól választottam, a levendulás étcsoki igazi különlegesség számba ment. Egy mondatban: Még több Levendulát mindenhova!
Délután egy kedves barátunkkal találkoztunk az Apátsági Rege Cukrászdában, ami többféle növényi tejével és paleo sütijeivel szintén fel van készülve bármilyen igényre. Nem vagyok nagy paleo édesség fan, nekem ezeknek a desszerteknek az állaga legtöbbször túl távol áll attól, amit szeretek, de az itteni paleo csoki torta a teraszról elénk táruló kilátással kézen fogva, biztos visszahívnak még. Egy mondatban: Magyarország "legszebb" kókusz-lattéja.
Főleg Tihany kapcsán merült fel bennem, de néhány füredi helyet is érint: nagyon örvendetesnek tartom ugyan, hogy gomba módra szaporodnak az újhullámos reforméttermek, de egy részük – amelyet legjobban talán a romkocsma-luxus kifejezéssel tudnék leírni –, számomra felfoghatatlan árkategóriával számol. Mindig is imádtam a hasam, diéta ide, vagy oda, ezért egy jó ételt, jó élményt sosem sajnálok megfizetni, de elvből nem tartom helyesnek három-négyezer forintot elkérni egy zöldségfasírtos borsófőzelékért, így sajnos sosem tudom meg, megéri-e az árát.

Örömmel várom viszont a Ti tapasztalataitokat, véleményeiteket, beszámolóitokat, ha megjártátok bármelyik helyet, van új ötletetek, vagy csak megosztanátok a gondolaitokat, írjatok! :)

Ez lenne hát az idei balatoni mentes körkép, ha tehetitek, maxoljátok ki ezt a megmaradt pár nyári napot, és egyetek jókat, mert a mindenmentes étel ≠ mindenmentes élet.

Instagram: youcandidiet

 

 

 

balaton diéta etterem egészséges életmód egészséges étkezés candida diéta étteremajánló cukraszda egeszseges etterem

2019\08\05

VegaCity

– egy hely, ahol az egészséges táplálkozás nem luxus

Ezzel a szlogennel ajánlja magát honlapján a VegaCity, és aki járt már ott, jól tudja, hogy igazat mondanak. Hogy kicsit előreugorjak a történetben, ez az a hely, ahonnan sem a resti törzsvendég férjem, sem a vasárnap = rántott hús típusú felmenőkkel rendelkező családom nem távozott még éhesen. Meg én sem. Pedig – jó ha ezt mindjárt az elején leszögezem – sosem voltam se vega, se vegán.
Most már nem okoz akkora problémát, hogy nyitott legyek az újdonságokra, de amikor először szembesültem vele, hogy a diéta – bármilyen diéta, legyen az allergének, betegségek, egészségtudatosság miatt szükséges – milyen szinten képes felborítani és átformálni minden korábban teljesen alapvetőnek gondolt szükségletemet és igényemet, rettentően kétségbe estem. Számos félresikerült próbálkozás után, az első hely, ami mondhatni testileg-lelkileg jóllakatott ebben a válsághelyzetben, a VegaCity volt. Miért?
img_20190703_190241.jpgBiztos említettem már, hogy Mikulás napján kezdtem diétázni. Jogosan vetődik fel a kérdés, miféle elmebeteg csinál ilyet?! A válasz egyszerű és lehangoló: az, amelyiknek muszáj. Ott álltam hát az év "legevősebb" időszakában, kezdő diétázóként, tele megválaszolatlan kérdéssel. Akkor még szentül meg voltam róla győződve, hogy mostantól kizárólag általam készített ételt van lehetőségem enni, mert vásárolni nyilván lehetetlen olyasmit, ami egyszerre fehér liszt-, élesztő-, tej-, ecet-, cukor-, méz-, és kvázi mindenmásmentes is. Óriási szerencsémre tévedtem.
Január vége felé bukkantam rá a Múzeum krt. 23/25 alatt található VegaCityre, amin azelőtt is meg-megakadt a szemem a Kiskörúton járva, de a vegán ételekkel kapcsolatos sztereotípiák teljes arzenálját (Furán néz ki. Ettől biztos nem lakom jól. Ez nyúltáp. És mi a túró az a szejtán?!) fejben hordva, azelőtt be nem mertem volna merészkedni. A két hónapos párolt zöldség + barna rizs kúra viszont elég kétségbeesetté tett, hogy kipróbáljak gyakorlatilag bármit, ami nem cukkiniből van. Így találtam magam a menzás-kifőzdés stílust a minimalista beülőssel ügyesen ötvöző vegán étkezdében.
Többek között azt szeretem ebben a helyben, hogy a választék van elég széles ahhoz, hogy akármilyen nyakatekert diétával érkezel, (ld. én), találsz magadnak valamit. A vegánságnak köszönhetően minden fogás alapból laktóz- és tojásmentes, a gabonafélékből van teljes kiőrlésű választék, a köretek között szerepel gluténmentes verzió, és a sütik egy része nyírfacukorral készül. Végtelenül dicséretes próbálkozásnak tartom továbbá, hogy alternatív hozzávalókból abszolút képesek hagyományos ízvilágot teremteni, úgyhogy különösebb lemondás és mellékíz nélkül, nyugodt szívvel betolhatsz egy bácskai rizseshúst szejtánt, gulyáslevest, hamburgert, vagy főzeléket és fasírtot, nem fogsz csalódni.
img_20190703_190212.jpgAmi az anyagi oldalát illeti a történetnek, ár-érték arányban jelenleg nem ismerek Budapesten jobb vega/vegán/diétás/alternatív éttermet. 1200-1400 Ft/főnél eddig sosem fizettem többet, ez minden esetben takart egy leves/turmix + főételt, vagy főétel + süti/kávét. Ráadásul a kisadag is korrekt mennyiség, bár férfiembereknek teljes adaggal kell számolni. A pozitív benyomáshoz valószínűleg a jó közérzet is hozzájárul, amely attól fog el, hogy nyugodtan felsoroltathatom a felszolgálókkal akár a teljes kínálat minden összetevőjét, egyrészt (kis utánanézéssel) fognak tudni válaszolni, másrészt nem néznek rám rondán. Akkor sem, ha egymillióan álltak sorban mögöttem – amely délidőben gyakori jelenség –, sosem tapasztaltam türelmetlenséget egyetlen ott dolgozótól sem, ami a fővárosban, lássuk be, ritkaságszámba megy.img_20190531_112519.jpgNem telt bele sok időbe, hogy visszajáró vendég lettem, és elvonszoltam magammal életem kolbászt hurkával preferáló párját, aki azzal indított a rendelésnél, hogy gyanakodva megkérdezte: A gyros azért húsból van?!
Derekasan lenyelt nevetéssel, derűs mosollyal, és ítélkezés nélkül magyarázták el neki, hogy nem, és hogy mi is az a szejtán, amiből van, és bár a biztonság kedvéért hamburgert evett, azóta nem is egyszer csúszott le jóízűen az a bizonyos vegán gyros.
Miért említettem az ítélkezést? Sajnos több vegán étkezdében/boltban/büfében volt már részem egy fajta nem kívánt propagandában, amely abból állt, hogy a nyugodt válogatás helyett, illetve a patent kiszolgálás rovására, igyekeztek velem aláíratni mindenféle kérvényeket, csatolni akartak különböző aktivista csoportokhoz, illetve jószerével lelkifurdalást keltettek bennem, ha beismertem, én nem kizárólag etikai meggyőződésből fogyasztom az adott ételt. Azt gondolom, ezzel végső soron a kívánttal ellenkező hatást érik el az ilyen helyek, mert a végén se a vegánsághoz, se a visszatéréshez nem lesz kedve az embernek egy ilyen közjátéknak köszönhetően. Ezzel szemben az, amivel a VegaCity lelkileg is jóllakat az, hogy egyszerűen hagyja, hogy jól érezd magad.img_20190703_172400.jpgHa kellene hátrányt is mondani, az lenne, hogy ebédidőben sokszor kezelhetetlenül zsúfolt a hely, ami a nyugodt étkezés rovására tud menni, ezért én ilyenkor általában elvitelre szoktam kérni. Másik szépséghiba, hogy a berendezés nem a hosszútávú kényelem és csillivilli tökéletesség zászlóshajója, de egy rövidebb tartózkodásra berendezett menza esetében ezt elnézhetjük. Ha valamit változtatni lehetne rajta, inkább azt kérném, hogy legyen minél több gyümölcscukormentes süti.
Mindent összevetve nekem alaposan belopta magát a szívembe ez az enyhe rendetlenségétől otthonos hely, nagyjából úgy, mint az egyszerű fehér tálka oldalán kószán lecsöppenő, de finom és házias mákos guba.

Instagramon: youcandidiet

Mindenmentes étel mindenmentes élet.

 

 

 

 

 

 

 

diéta vegetáriánus etterem egészséges életmód életmódváltás vegán egészséges étkezés candida diéta étteremajánló vegacity egészséges és laktató vegánétterem

2019\07\25

Cukormentes levendulaszörp

Levendulából tényleg bármit lehet készíteni, de van amit érdemes is

lavender-894919_1280.jpg

Egy hosszú hétvégére meglátogattuk a családomat a Szigetközben, és ahogy az júliusban felénk lenni szokott, a tűzhely, a sütő, a kinti rezsó és nyolc kéz is kevésnek bizonyult a zöldség-gyümölcs szüretre, de megtettük, ami tőlünk tellett. A sütőben barackos pite, az egyik tűzön sárgabarack lekvár, a másikon levendula bor, a maradék kettőn pedig cukros és cukormentes levendula szörp készült, míg odakint a töltött paprika rotyogott. Nem csoda, hogy a budapesti nyár minden keservét egy perc alatt magunk mögött hagytuk és a szalmakalappal együtt felkaptuk a falusi életörömet is. Fel a biciklire, irány a nagyapa gyümölcsöse, ahol a nap végére nyakig feketeszedresen, fejenként fél vödör sárgabarackkal a hasunkban egyikünk jobbra, másikunk balra dőlt a kút mellett.
A hosszú, fáradságos, de örömteli munkával töltött nap után abszolút megérdemeltnek tűnt a pihenés, főleg mikor Anyukám felajánlott egy talpmasszázst stresszes, városi lábaimnak. A nyugalom érdekében az emeleti pihenőágyra kászálódtam fel, ahol egy nagy halom kényelmes párna várt, ki is támasztottam magam, elindult a relax zene, a gyógyolaj kellemesen langyos volt, de valami mégsem stimmelt. Igazgattam a párnákat, fészkelődtem, Édesanyám szkeptikusan meg is jegyezte, hogy ennyi panasszal még nem járt, ha ő masszírozott, de csak nem találtam a helyem. Anyu megelégelve a folyamatos mocorgást felkelt, és adott a párna halmomnak egy izmos jobbost, hátha az helyrerakja, amikor is a dunyha halk kocogásba kezdett. Döbbenten meredtünk egymásra, csakhogy a párnavár szétszedésekor egyszerre törjön ki belőlünk a röhögés: egy adag elfeledett lekvárt oda tuszkolt fel Jóanyám vagy két hete hely híján, és nem nagyon kellett borsószem kisasszonynak lenni, hogy nyomja a hátsómat az a tisztes tizenöt dunsztos üvegnyi barack.
Másnap, (miután körültekintően megvizsgáltuk mindenki ágyát, nem bújik-e benne több kilónyi lekvár, befőtt vagy szörp) szembesültünk vele, hogy lelkes férfijainkra egészen addig sziklaszilárdan támaszkodhattunk, amíg olyan gyümölcsökről volt szó, amelyekből pálinka is főzhető. Amint eljutottunk a levendula szüreteléséig, halaszthatatlan festeni/szerelni/pakolni valójuk akadt a csónak körül, és ketten maradtunk Anyukámmal erre a lányosnak kikiáltott feladatra. Nekem külön öröm volt, mert imádom az illatát is, színét is, annyira, hogy még a körülöttem döngicsélő méhecskéktől is el tudtam vonatkoztatni, amire az utóbbi huszonnyolc évben nem sok példa volt. Az utóbbi nyarakon már sokféle lekvárban, sütiben, limonádéban tesztelgettük a levendulát, egyébként pálinkát illetve likőrt is készítenek belőle, de odáig egyelőre még nem jutottunk el, de idén először készült cukormentes változatban levendula szörp. Szerencsére hálás volt a feladat, viszonylag kevés munkával, egyszerűen készült el az ital, és került a szépen kipárnázott ágyneműtartóba, ahol a néhány nappal korábbi lekvár előmelegítette a helyet.

Hozzávalók:

  • 3-4 ek. levendulavirág (ha morzsolt) vagy egy közepes csokor, kb. 30 szál (ha egészben jutunk hozzá)
  • 1,5 l forralt víz
  • 25 dkg eritrit
  • 2 tk. citromsav

lavender-1595608_1280.jpgElkészítés:

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy alkalmunk van magunknak szedni a levendulát, igyekezzünk minél dúsabb, virágosabb szálakat vágni. A szárát az egyszerűség kedvéért érdemes hosszabbra hagyni: így könnyebb lesz kiemelni a fazékból. Örömteli dolog, hogy ma már hazai terepen sem túl bonyolult friss levendulához jutni, egyre többen termesztenek saját kertjükben, sok helyen elérhetőek a kisebb-nagyobb "szedd magad" mezők, de piacokon, árusoknál is szép számban elérhető. Amikor étkezési célra szánjuk, igyekezzünk ügyelni a minőségre, de Provence-ig szaladni azért nem kell. Kivéve aki tud, mert az menjen!

img_20190719_165840.jpg

A levendulát tegyük egy nagyobb fazékba, úgy, hogy a szára kilógjon, és öntsük le a forrásban lévő vízzel. Ha morzsolt virággal rendelkezünk ugyanez a feladat, a végén így is-úgy is le kell majd szűrnünk. Tegyük hozzá azon melegében a citromsavat és az eritritet, ezt a nem túl olvadékony édesítőszert így van a legtöbb esélyünk egyenletesen eloszlatni.

img_20190719_170129.jpg

Itt be kell iktatnunk egy nagyjából 8-10 órás pihenőt a történetbe, de mivel az első pár lépés tényleg hamar meg van, a legjobb talán, ha reggel leforrázzuk a virágot, estefelé pedig készre főzzük. A pihentetési időt nem muszáj véresen komolyan venni, nagyjából 4 óra áztatással már elérünk egy kellemest ízt (és színt), de ha intenzívebbre vágyunk, érdemes kivárni. A forrázat már néhány perc alatt szép rózsaszínre vált, a végére pedig egy mélyebb, bordós-lilás árnyalatot kap.

img_20190719_170301.jpg

A várakozási idő alatt előkészíthetjük a szörpnek szánt üvegeket, amelyeket mindenképp érdemes forró vízben fertőtleníteni. Anyukám házi praktikája: egy bögre meleg vízben oldjunk fel egy mk. szalicilt, majd mártsuk bele a kupakokat, és tegyük lefelé fordítva tiszta konyhai törlőpapírra megszáradni. Aggodalomra semmi ok, ezzel a módszerrel egyáltalán nincs káros hatással egészségünkre a szalicil, és nem kerül bele az italba.
A pihentetés után szűrjük le a keveréket és lassan forraljuk újra, időnként keverve rajta. Az eritrit nem sűrűsödik úgy mint a cukor, így a szirupos állag felé támasztott elvárásainkkal le kell számolnunk, a megszokottnál folyósabb állagú lesz a lé, cserébe az ízében biztosan nem fogunk csalódni. Forrás után merjük ki a szörpöt az előkészített üvegekbe, csavarjuk rá erősen (és óvatosan, bitang forró!) a kupakot, és meleg helyen dunsztolva hagyjuk kihűlni. Nálunk a régi vánkosoknak és párnáknak jár ez a megtisztelő feladat, de belefeküdni csak óvatosan, a hátadnak kevésbé lesz finom.
Hűlés után kamrában, spejzban, egyéb hűvösebb helyen tartható, vízzel, szódával hígítva fogyasztható, de használhatjuk öntetként sütire, fagyira, palacsintára, koktélokba.

lavender-4355523_1280.jpg

Instagramon: youcandidiet

Mindenmentes étel mindenmentes élet.

levendula szörp édesítőszer candida diéta eritrit mindenmentes cukormentes szörp levendulaszörp edesrecept

2019\07\02

(Tényleg) mindenmentes granola

Az egészséges reggeli nyomában II.

Van egy tartozásom Felétek: hétvégére ígértem a mindenmentes granola receptet, de ahogy az általában lenni szokott, a szombat-vasárnap nem pont úgy alakult, ahogy én azt elképzeltem. Egy kedves barátom mindig azt mondta, hogy ha mindannak, amit betervezel egy napra, csak a 40%-át megvalósítod, akkor már sikeres volt az aktuális küldetés. Ez a gondolat annyira megtetszett, hogy azóta is próbálom így felfogni, bár én, a nem túl spontán, ellenben mindent agyontervező, úgy érzem még van hova fejlődni. Azt hiszem ezért is mentem hozzá a fenti gondolat gazdájához: jól kiegészítjük egymást. 
Hogy kiengeszteljelek Titeket, tényleg nagyon jó és tényleg nagyon mentes receptet hoztam. Múltkor ott hagytam el a fonalat, hogy mi is az egészséges reggeli titka. Számomra az egyik leginkább kiegyensúlyozott, laktató, tápláló  hú ez kezd kicsit jóreggeltkekszes lenni, úgyhogy inkább így mondom: , az emésztés motorját kellőképpen berúgó reggeli kaja, a müzli. Ennek szerintem az egyik legfinomabb, legegészségesebb és lássuk be, jelenleg a legdivatosabb fajtája a granola, magyarul a magvakkal és mindenféle földi jóval gazdagított, sült müzli.
granola-3440204_1280.jpgElőször teljesen véletlenül, Londonban volt alkalmam ilyet kóstolni nagyjából hat éve, amikor az unokanővéremet látogattam meg, aki volt olyan drága, hogy vett nekem egy doboz ilyen finomságot. Okkal tette, ugyanis addigra leszoktam a korábbi favorit nutellás kenyérről és rákattantam a müzlikre, amit, mivel a tej és a joghurt sosem esett jól – ne akadjatok ki, finomabb, mint ahogy hangzik –, narancslével ettem. Úgy beleszerettem ebbe a mezei müzlinél sokkal izgalmasabb finomságba, hogy itthon egyik első utam a boltba vezetett, ahol óriási pofára esés közepette szembesültem vele, hogy a granola bizony nem csak az ízében tesz túl a jó öreg müzlin. Bánatom nugátos párnácskákba és csokigolyókba fojtva tengtek tovább a reggelek, míg nem a diéta ezektől is megszabadított.
Sütés-főzés terén még amúgy is kicsit bizonytalanul, az egyetlen diétás alapanyag, amivel kísérletezni mertem, a zab volt, főleg mert a hajdináról, kölesről még nem sokat tudtam, ilyenekről, hogy amaránt vagy quinoa meg nem is hallottam. A zabkása kiindulásnak különben tökéletes volt, csak aztán elkezdett hiányozni a rágcsálás-ropogtatás, és beugrott a granola ötlete, meg a felfedezés, hogy olyat talán én is tudnék csinálni. Lelkesen nekiálltam kutatni, hogy is készül, és oltárira pofára estem, mert minden egészséges, fitt és mentes változatban volt egy összetevő, ami sehogy se fért bele az én diétámba: méz, agave szirup, juharszirup stb. Hogy megvigasztaljam magam, durcásan nekiálltam sütni a kedvenc zabsütimet (a receptet itt találod), és akkor bevillant: minek nekem ilyen-olyan szirup, ha az alma is megteszi, amit kell. Így született (két-három kissé szenes változat után) a lenti egészséges, és tényleg mentes finomság.

Hozzávalók 4-5 reggelihez (Úgy nagyjából. Én végtelen mennyiséget meg tudnék enni belőle. És legtöbbször meg is eszek.)

- 20 dkg apró szemű zabpehely
- 10 dkg zabkorpa
- 5 ek. lenmagpehely
- 2 kisebb zöld/savanyú alma
- 2 tk. fahéj
- 2 ek. eritrit
- 1 ek. kifacsart citrom-/narancslé
- 1 ek. cukormentes kakaó vagy karobpor
- 1 marék durvára vágott dió/mandula
- 1 marék kókuszreszelék vagy kókuszchips
- 4 kocka édesítőszeres étcsokoládé
- 1 tk. kókuszolaj a tepsi kikenéséhez

A fenti egy alaprecept, de az "extra" hozzávalók koránt sincsenek kőbe vésve, kedvünk/spejzunk szerint adhatunk hozzá gyömbért, szerecsendiót, cukormentes aszalt gyümölcsöt (bár azzal számoljunk, hogy a szénhidrát tartalmat így is megdobja), magvakat, natúr kukoricapelyhet, vagy el is hagyhatunk bármit, ha más ízvilágot szeretnénk elérni.
Számomra legjobban a hideg kókusz- vagy mandulatej és egy jó adag bogyós gyümölcs passzol hozzá, de növényi joghurttal, gyümölcsturmixszal, vagy ezek kombinációjával is nagyon finom.
cereal-1474496_1280.jpg

Elkészítés: 

Az almákat hámozzuk meg és reszeljük le kis lyukú reszelőn. A levét igyekezzünk kinyomkodni/felfogni, erre most nem lesz szükség, viszont behűtve finom, rostos reggeli italt nyerhetünk belőle, de akár sütés közben is megiszogathatjuk. Nálunk általában nem éri meg a holnapot. Az apróra vágott csokit és kókuszreszeléket (+ az esetleges aszalt gyümiket) kivéve borítsunk mindent egy nagy tálba, és addig kavarjuk, amíg a zabpehely kis csomókba össze nem ragad, de nem az a cél, hogy teljesen összeálljon. Az alma állagán sok múlik: ha túl leves lesz a masszánk, nem sül át jól, ha túl száraz, akkor kaparni fogja a torkunkat, ezért a hozzávalókat nem érdemes kicentizni, ha úgy érezzük, hogy szükséges, adjunk hozzá keverés közben még almapürét, vagy zabot.
granola-1207538_1280.jpgA kész darabos, morzsás keveréket borítsuk kókuszolajjal vékonyan kikent, vagy sütőpapírral ellátott tepsibe (ha tuti biztosra akarunk menni, a sütőpapírt is megkenhetjük), oszlassuk el jól, hogy minél kevésbé fedje egymást, és alacsony hőfokon süssük-szárítsuk a müzlit amíg halványbarna nem lesz a zab, meg persze az illatán is fogjuk érezni. Sajnos ott hagyni nem nagyon lehet, mert érdemes 10 percenként óvatosan átkevergetni, átforgatni, nehogy megégjen.
Ha kihűlt, hozzákeverem az apróra vágott csokit és a kókuszt, majd csatos üvegbe öntöm, így tárolva megmarad finom ropogósnak. Különben elég jól is néz ki, kicsinosított kis üvegecskékben el tudom képzelni ajándéknak, pl. most az jutott eszembe, hogy jól telerakva mézeskalácsfűszerrel kiváló ötlet  lehet karácsonyra. Csak el ne felejtsem addig.

glass-1376560_1280.jpg

Ha valaki szeretné megúszni a sütést, mégis vágyik egy finom, (majdnem teljesen) mentes granolára:

Bolti forgalomban eddig egyetlen olyan mentes müzlivel/granolával találkoztam, ami majdnem semmilyen Candida diétába ütköző alapanyagot nem tartalmaz, ez pedig a Hester's Life, ami minden jóságát felülmúlja még eggyel: magyar termék. Csak nagyjából egy hónapja botlottam bele, azóta többféle ízt kipróbáltam, és nekem mindegyik nagyon bejött, de azt fontos tudni, hogy datolyát tartalmaz, amit a legtöbb ilyen diéta nem javasol. Én kis mennyiségben szoktam a reggelimhez adni mostanában, úgy vettem észre semmilyen káros következménye nincs, persze mint mindent ami kicsit is jó, ezt is csak mértékkel érdemes eszegetni. Drogériákban is kapható, hajszálnyival elérhetőbb áron, mint máshol.

granolak1.jpg(Mint látjátok egyikben sincs túl sok, ennél mi lehetne árulkodóbb?)

Instagramon: youcandidiet

Mindenmentes étel mindenmentes élet.

 

reggeli egészséges életmód candida granola biobolt cukormentes egészséges étkezés candida diéta mindenmentes egeszseges reggeli edesrecept

2019\06\28

Az egészséges reggeli nyomában

Melyik igazság igaz Rád?

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de engem a végletekig le tud fárasztani a tökéletesen egészséges reggeli misztikus titkának hajkurászása. Amikor elkezdtem a diétámat, nagy keservesen nekiálltam utána olvasni, hogy mit lenne érdemes (nutellás kenyér + narancslé helyett) reggel-délelőtt enni, hogy az ebédig ne kezdjem el az asztal szélét rágni, erre ahelyett, hogy konkrét válaszra bukkantam volna, úgy összezavarodtam, hogy lassan a csapvízre is gyanakodva kezdtem nézni. Persze az a tény, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, ismert mint az 1x1. De miért?

food-2568128_1920_1.jpgAmiről itt szó van, igazából bármelyik étkezésre vonatkoztatható, mégis tény és való, az nyom a legtöbbet a latban, amelyik (a kávén és az ébresztőd hangján túl) a tested számára indítja a napot. Leszögezem előre: három éve igyekszem kialakítani azt a reggeli rendszert, ami számomra élhető alvásidő, étvágy, alvó pár melletti zajszint, anyagi vetület stb. függvényében, és még nem vagyok kész. Lejjebb görgetve látni fogod, hogy természetesen megosztom az ötleteimet, tapasztalataimat, de ha abban a reményben kattintottál rám, hogy én most konkrétan megmondom Neked, mi az a reggeli, amitől még 99 évesen is lefelé néző kutyában meditálsz majd, csalódást kell okoznom. Ha tudnám, megtenném, de valószínűbb, hogy épp úgy tévednék, mint az, aki esküszik, hogy a reggel hatos szalonnás rántotta nélkül a nap el van cseszve, vagy az, aki szerint az éhgyomorracsakgyümölcs az univerzális örök élet kulcsa.
Pedig nem mondanak hülyeséget ők sem, csak épp úgy nem vesznek tudomást a legfontosabb tényezőről  még ha kiegyensúlyozott összetételű, rostdús, emésztést megfelelően motiváló, laktató reggelit javasolnak is , mint egyes női magazinok 5 tuti életmód tipp rovatai. Ez a tényező, amely márpedig kihagyhatatlan az egyenletből  bármilyen sablonosan hangzik is , a Te egyéni igényed.

food-2607572_1280.jpg

És itt most nem csak arra gondolok, hogy milyen diétát tartasz, hány kilót nyomsz, ülő- vagy állómunkát végzel-e, és egy fárasztó napon is rá tudod-e venni magad az edzésre, bár ez természetesen mind sokat nyom a latban. Ez sokkal inkább arról szól, hogy képes vagy-e  jobb szó híján  meghallani, amit a hasadon keresztül az egész szervezeted üzen. Ilyenformán a világon nincs olyan reggeli, ami mindenkinek egyaránt megfelelő napindító, sőt, odáig merészkednék, hogy olyan sincs, ami hátralévő életed minden napján ugyanannyira jót fog tenni.
Most talán azt gondolod, hogy minek ezen majrézni?! De hadd tegyek fel néhány kérdést: hányszor fordult elő, hogy reggel félkómában kinyitottad a hűtőt, és csak azt voltál hajlandó elővenni, ami legelöl volt a polcon? Hányszor ettél meg valamit csak azért, mert már necces lett volna meghagyni estére? Hányszor faltad be az utolsó három falatot, amit már nem kívántál, de azt gondoltad, annyit igazán nem érdemes eltenni? Hányszor gondoltad vállvonogatva egy fárasztó nap végén, hogy megy a fene a boltba reggelire valóért, majd bekapok valamit útközben? Hányszor jöttél rá ebédidőben, hogy a reggeli meeting miatt megint csak egy feketét gurítottál le reggel óta?

desktop-3324399_1280.jpg

Ha ezek közül bármelyik előfordul időnként Veled is (szerintem nincs olyan, akivel nem), érdemes tudnod, hogy talán nyersz vele pár percet a reggeli rohanásban, megspórolsz egy plusz mosogatást, vagy nem "pazarolsz" el egy csepp maradékot, de majdnem biztos, hogy a pocakodat nem tetted boldoggá. Még akkor sem, ha (egyelőre!) nem észlelsz semmi olyan tünetet magadon, ami erre utalna. Ha (hozzám hasonlóan) nem vagy ilyen szerencsés, akkor meg végképp biztos, hogy egy-két órán belül egyértelműen megreklamálja a szervezeted a törődés hiányát. Hogy ne ragozzuk feleslegesen: ha odafigyelsz rá, hogy egészségesen reggelizz, megtetted az első fontos lépést. Ha arra is odafigyelsz, hogy az a reggeli jólessen Neked, megtetted a legfontosabbat.

Elmondom én hogyan próbálom ezt kordában tartani (5 tuti tipp, de csak azt fogadd meg, amelyik jól esik):

1. Nem eszem meg valamit csak azért, mert az egészséges/diétás/mentes/drága volt, ha nem esik jól. Elengedem azt a gondolatot, hogy a diétázás mellett ez már olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. Észszerű vagyok, de pont a diéta miatt, ezt megteszem magamért.
2. Ha nem vagyok éhes reggel, nem eszem. Igen, a reggeli a nap legfontosabb étkezése. De ha nem kívánom, annak oka van, nem erőltetem. Elcsomagolom későbbre. Sőt mostanában betáraztam a munkahelyemre is pár alapanyagot, és ha ott éhezem meg, elnyammogom ott. Pedig egyelőre még konyhánk sincs, bepakoltam hát a jó kis gurulós szekrénybe pár előre elkészített kása adagot, meg pár doboz növényi tejet.
3. Nem csak a bevásárlólistámmal, az orrommal is vásárolok. Nyilván a tudatos vásárlás része, hogy felmérem és összeszedem mi hiányzik otthonról, de magammal viszem a szimatomat is. Ha nagyon megkívánok valamit, akkor azt az akciókon, lejárati dátumon és a szatyor befogadó képességen kívül is figyelembe veszem.
4. Nincs az a maradék, amit ne lenne érdemes elrakni. Persze könnyű dolgom van, egy jó étvágyú, egészséges gyomrú zalai férfival élek, aki ha fél percnél több szünetet hagyok két falat között, már szemezni kezd a tányérommal, szóval effektív maradék nálunk nincs. De amikor ez még nem volt így, inkább felhalmoztam a világ legkisebb ételtároló doboz kollekcióját, és ha kellett, két falatnyi zabkását vagy három szem cseresznyét is eltettem benne, ami egy-két órával később legtöbbször nagyon is jól jött.
5. Időhiányra hivatkozva sosem hagyom ki a reggelizést. Óriási alvásigényem van, ebből kifolyólag hétöznap egyetemista korom óta nem aludtam ki magam. Emellett ragaszkodom (legalább) a szemöldököm kifestéséhez minden reggel, és korlátlan időt el tudok cseszni készülődéssel. De a reggeli az szent, aközben nem nézem az órát, nem ugrálok fel fésülködni, és nem csomagolom be fél kézzel a táskámat. (Legalábbis egy ideje.)

Íme az én gyors és diétás kedvenceim:

porridge-2073645_1280.jpg

  • zab: aprószemű zabpehely + 1 ek. chia mag + 1 ek. lenmagpehely + 1 tk. fahéj annyi növényi tejjel, hogy ellepje. Ha van idő főzve, ha nincs idő másfél percre mikrózva, egy kis reszelt almával, apróra kockázott gyümivel vagy fagyasztott gyümölccsel, amit olvasztás nélkül is bele lehet dobálni, a meleg kásában hamar felolvad. Ha nagyon édes kedvemben vagyok, beleolvasztok, vagy rákockázok egy darabka cukormentes étcsokit (szezonon túlfutott édesítőszeres csoki mikulások vagy nyulak felhasználásának kiváló módja)

  • joghurt: cukormentes növényi joghurt + 3 ek. aprószemű zabpehely + 1 ek. chia mag + 1 ek. lenmagpehely + 1 marék aprított mandula vagy dió + bogyós gyümölcsök + 2 ek. natúr kókuszchips. Könnyen alakítható elvitelessé: mire beérünk a munkába/suliba egy üvegbe töltve szépen összerázódik, és megpuhul aminek meg kell, ha pedig megéhezünk útközben, bele-bele kortyolhatunk.

  • barna rizs/hajdina/köles kása: ezekből rendszerint egy jó nagy, több literes csatos üvegbe bekeverek úgy egy heti mennyiséget, így reggel csak tejjel kell leönteni és már kész is. Kb. 5 napi adag: egy zacskó (200 g) instant barna rizs/hajdina/köles kása, vagy ezek keveréke + 5 ek. chia mag + 5 ek. zabkorpa + 5 ek. lenmagpehely + jó sok fahéj, vagy 1 ek. cukormentes zsírszegény kakaópor, vagy karob por. Növényi tejjel szoktam felönteni, lehet főzni vagy mikrózni is, mindkét esetben két perc alatt kész. Mindig teszek hozzá gyümölcsöt, reszelt zöld almát, bogyósokat, vagy valamilyen szezonális gyümölcsöt felkockázva.

img_20190628_172850.jpg

  • pirítós: ritkán kívánok a fentieknél tartalmasabbat reggel, de ha valamiért mégis farkaséhséggel kelek, akkor élesztőmentes hajdinás kenyérből szoktam pirítóst csinálni, kevés laktózmentes teavajjal, avokádóval egy kevés zöld fűszerrel és laktózmentes mozzarellával vagy feta sajttal koronázom meg. Mellé paradicsomból, rukkolából, spenótlevélből egyszerű salátát lehet készíteni, én csavarok rá egy kis citromlevet is és bazsalikommal, oregánóval ízesítem. Ha sietek, szendvicset készítek belőle, a salit pedig bedobozolom, egy kis villával elcsomagolva akár még útközben is kivitelezhető. Kivéve ha Te vezetsz.

health-2108201_1280.jpg

  • mindenmentes házi granola növényi tejjel és gyümölccsel: most tűnt fel, hogy ezzel együtt megint majdnem 5 tipp lett, úgyhogy a receptet majd inkább holnap, a folytatásban hozom

 

Folyt. köv.

Instagramon: youcandidiet

Mindenmentes étel mindenmentes élet.

 

reggeli diéta egészséges életmód életmódváltás zabkása egészséges étkezés candida diéta egészséges reggeli mindenmentes

2019\06\25

Tavaszi tekercs

Egészséges & finom télen-nyáron

tavasziteki5.jpg

Első ránézésre az ázsiai ízek szerelmeseinek jó dolga van mentesség szempontjából: az ételek nagyobbik része természetes módon laktóz- és gluténmentes, zöldségekben gazdag, változatos, itthon is könnyen elérhető. Csak ha közelebbről megnézzük, jövünk rá, hogy a szószok nagy része cukorban, ecetben, tartósítószerben gazdag, a sütés az éttermekben szinte kizárólag bő mennyiségű napraforgóolaj felhasználásával történik, és a búzaliszt is sokkal gyakrabban bukkan fel az összetevők között, mint gondolnánk.
Hogy egy példát mondjak, Thaiföldet megjárt nővérem beszámolója alapján a cukormentesre konkréten szavuk sincs a helyieknek (még ha az a cukor a felénk egzotikusnak számító kókuszvirágból származik is, sajnos a diétázóknak ugyanúgy nem opció, mint a nádcukor, a juharszirup vagy a méz), így az autentikus thai ételektől nehéz is elvárni, hogy ne tartalmazzák. Ennek ellenére a színvonalasabb fővárosi éttermek egy részében megindult már a szándék, hogy a kínálatot mentes fogásokkal tarkítsák, de általában maximum egy-egy olyan étel van, amire a komolyabb diétázók nyugodt szívvel adják az approve-ot. Az étterem ajánló rovatban hamarosan fel is bukkan egy opció arra, ha valaki Budapesten akar finom, mentes, korrekt adag thai kaját enni. Ugyanakkor szerencsére addig sem nem kell az éttermek kreativitására hagyatkoznunk, mikor ott a sajátunk! 
Ebben a két receptben (szokás szerint) kicsit újraértelmezem a tavaszi tekercs fogalmát, de aggodalomra semmi ok, a végeredmény (szokás szerint) nagyon finom. Viszont a profizmus látszatát kockára téve megmondom őszintén, nagyon konkrét mennyiségekkel nem tudok nektek szolgálni. Pedig esküszöm, minden alkalommal elhatározom, hogy mindent pontosan lemérek és leírok, de aztán a közepén eszembe jut, hogy még egy kicsi ebből meg egy kicsi abból milyen jó lenne. Na most a rendszerint hatvan fok hőmérsékletű kettő négyzetméteres konyhám így is ritkán ússza meg, hogy agyon vissza csöpögtessem mindennel, szóval közben nem írom le, a végére meg, mint tudjuk éhen vagyok halva, evés után meg jön a kajakóma, szóval általában ezzel bukik a mutatvány.

Hozzávalók 12 darabhoz (úgy nagyjából)

tavasziteki3.jpg

Vöröslencsével

- 1 kisebb cukkini
- 2 közepes sárgarépa
- 1 bögre (2,5 dl-es) vöröslencse
- 1 közepes fej hagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- só
- 1 tk. római kömény
½ tk. chili pehely
- 1 tk gyömbér - Ha van kéznél friss, az a legjobb, de a szárított is tökéletes
- 3 ek. szójaszósz (búzaliszt mentes!)
- 2 ek. kókusztejszín/tej (cukormentes!)
- 2 ek. kókuszolaj + a kenéshez
- 2 ek. szezámmag/ egy marék apróra vágott sós mogyoró vagy szeletelt mandula
- 12 rizslap (bioboltban, fűszerboltokban, keleti boltokban kapható)

Elkészítés

Kivételesen nem egy gyors receptről van szó, de tokkal-vonóval nem több, mint egy óra, és ami kisül belőle, az tényleg megéri a fáradozást! A vöröslencsét áztatás nélkül 1,5 bögre vízben kis lángon puhára főzzük (nem érdemes túlfőzni, kb. 15-20 perc elég). Az apróra vágott hagymát az olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a fokhagyma nyomón áttört vagy kicsire felvágott fokhagymát és a fűszereket (kivéve a szójaszószt). Ha valakinek a pocakja nem kompatibilis a pirított hagymával, mind a vöröshagymát, mind a fokhagymát egészben belefőzhetjük a lencsébe, így is ad neki ízt, csak kevésbé intenzíven.
Hozzáadjuk az apróra kockázott vagy lereszelt cukkinit és sárgarépát. Megsózzuk, aminek mennyiségét én mindenkire rábíznám ízlése szerint, de a minimum ehhez a mennyiséghez nekem 2 púpos tk. Fedő alatt kis lángon kb. tíz percig pároljuk, ha nagyon kemények a zöldségek, fél deci víz hozzáadásával újabb öt percre visszafedjük, de nem kell vaj puhára párolni, az a jó, ha kicsit még hersegős. Ezután hozzáadjuk a megfőtt lencsét, és a kókusztejszínt és hagyjuk egyet rottyanni. A szójaszószt csak a legvégén keverjük a raguhoz.

lencse.jpg

Tofuval

A lencsét kevésbé kedvelőknek ajánlok egy szintén kipróbált tofus változatot, ami kicsit kevésbé izgalmas ízvilágot ad, viszont cserébe abszolút megbízható a puffadásos problémákkal küzdők számára: ez nem fog kicsinálni, ne aggódj. A káposztát, mint klasszikus hozzávalót egyébként ugyanebből az okból hagytam el, mert sajnos akármennyire imádjuk, sokkal több mindenkinek okoz akár több napos, földönfetrengős kellemetlenségeket, mint ahányan beismerik (a candidával küzdők halmozottan hátrányosak ebből a szempontból).
Az alaprecept ugyanaz, csak a lencse helyére beillesztünk egy csomag füstölt, esetleg metélőhagymás, vagy chilis tofut, amelyet felhasználás előtt kb. fél órára konyhai papír törlőbe csomagolunk, és megpakolunk valami nehezékkel (én egy kistányért szoktam rátenni, arra pedig egy kilós lisztet), hogy a lehető legtöbb levet kiengedje. Ez esetben a hagyma pirításával kezdünk, erre jön az apróra kockázott tofu, amit a szójaszósz hozzáadásával kb. 10 perc alatt megpirítunk, majd jöhetnek a zöldségek és a többi hozzávaló.

 A rizslap

Nem kell félni tőle, sokkal nehezebbnek tűnik, mint amilyen. (Jó, az első 5 kb. úgy ragadt össze nekem, mint a megtekeredett cellux, de utána egész hamar rájöttem hogyan kell.) Érdemes készíteni egy leveses tányérban kevés langyos vizet, amiben a lapokat egyesével kb. fél percig bent tartjuk (ne engedjük el, jobb, ha fogjuk kézzel vagy valamilyen konyhai kiszedő csipesszel), majd óvatosan áthelyezzük egy deszkára, ahol kb. fél perc alatt meg is szárad. Ekkor érdemes egy fél merőkanálnyi mennyiséget eloszlatni a közepén, majd feltekerni, vagy ha azt nagyon bajosnak érezzük, egyszerűen behajtogatni az oldalait. Az oldalát és tetejét megkenjük egy kevés kókuszolajjal, majd szintén kikent sütőedénybe helyezzük szépen egymás mellé a tekercseket. Megszórjuk szezámmaggal (ha szeretjük, a töltelékhez is adhatunk) vagy mogyóróval/mandulával és 15 perc alatt halványbarnára pirítjuk.

tavasziteki.jpg

tavasziteki2.jpg

Expressz mártogatós

Amíg sül, pont van időnk belőni egy sorozatot készíteni egy nagyon gyors mártogatóst. Egy dl natúr paradicsom szószba vagy ha van ilyenünk, házi paradicsomlébe keverjünk el ½ tk. chili pelyhet, 1 tk. eritritet, 1 tk. citrom vagy lime levet, egy csipet rozmaringot és egy csipet római köményt. Alaposan keverjük el, és már kész is.
Persze ha van időnk és kedvünk, nyugodtan belevághatunk bonyolultabb szószokba is, a lencsés változathoz jól megy a paradicsomos-paprikás ízvilág, míg a tofushoz az édes-savanyú, vagy egzotikusabb ízek, mint pl. a chilis mangó mártás, vagy az avokádó.

Tapasztalataitokat várom szeretettel itt és az Insagramon is (youcandidiet néven megtaláltok), ha pedig elkészítettétek, küldjetek róla képet, hogy sikerült! 

 

Mindenmentes étel ≠ mindenmentes élet.

 

candida egészséges étkezés candida diéta tavaszi tekercs mindenmentes ázsiai recept sosrecept

2019\06\21

Gyümölcsös túró(rudi) torta

Ebben a brutális melegben gondolom másnak sincs nagy kedve bonyolult, vacakolós, sokáig sütős desszertekbe belevágni. Vagy egyáltalán, bármibe. Nem árt viszont, ha van talonban valami gyorsan összeállítható, könnyű sütirecept, amit kedvünk (meg a hűtő/kamra tartalma) szerint variálhatunk, főleg mert a napokban a ballagásoktól elkezdve, az Apák napján át, a nyári szünet és a sikeres bizonyítvány megünnepléséig ezerféle apropója lehet egy jóleső, hűsítő desszertnek.

cake-1847228_1280.jpg

A túrótorta fogalma nekem hosszú ideig óriási talány volt. Főleg azért, mert a köztudatban tökéletesen elkeveredett a sajttortával - a ludas az angol cheesecake, amit mindkettőre használnak -, amiben viszont se túró, se sajt nincs. Pedig az egyetlen közös bennük, hogy mindkettő brutálisan finom.
Lehet, hogy ez mindenki másnak egyértelmű volt, de ha esetleg köztetek is van olyan, aki fogalmi dugóba került röviden az a különbség köztük, hogy a túrótorta rögös túróból készül, és jobb híján hogy úgy mondjam, nincs alja. Utóbbi viszont keksz alapon áll, krémsajtból készül, és a tetejére jár egy zselés gyümölcsréteg is, általában valamilyen bogyós gyümölcsből, de van már csokis, karamellás, meg amit még el tudsz képzelni.

Én most a kettő közül az egyszerűbbet, a túrótorta egy változatát hoztam nektek. Azért szeretem ezt a sütit, mert:
- bruttó 10 perc összeállítani
- akármilyen sütő formában lehet készíteni
- hidegen és melegen is jó - Jelen pillanatban főleg hidegen!
- az arányokkal való babrálás nélkül elkészíthető mentes és nem mentes változatban is
- ezerféleképpen variálható az ízesítése aszerint, hogy épp mid van otthon

turo.jpg

Hátránya csak egy darab van, az viszont sajna nehezen kikerülhető: tejérzékenyeknek nem nagyon van mivel kiváltani a túrót, ha csak valaki nem tud már ilyesmit növényi tejből, netán házilag készít (ha magadra ismersz, kérlek oszd meg velünk, hogy csinálod! :) ).

Hozzávalók kiscsapatnak (ha kettőnél több fő részére készül, automatikusan a kétszeresét vedd alapul, mi legalábbis a szimpla adag nagy részét egy nap alatt betoltuk ketten):

- 250 dkg laktózmentes túró
- 1 kis pohár laktózmentes tejföl/joghurt/növényi joghurt
- 1 tojás
- 4 ek. aprószemű zabpehely
- 3 ek. zabkorpa
- 2 tk. vaníliakivonat
- 4 ek. eritrit
- 2 nagyobb kocka cukormentes étcsokoládé apróra vágva
- 1 kisebb citrom reszelt héja - Mindig kezeletlent veszek, de azért forró vízben át szoktam dörzsölni reszelés előtt
- 20 dkg szezonális gyümölcs (fagyasztott is jó) -  Édesszájúaknak eper, málna, fanyarabb ízek kedvelőinek meggy, áfonya a legtutibb, de barackkal megrakva is el tudom képzelni, ha valaki a Rákóczi túrós ízvilágát szeretné felidézni

Elkészítés

Keverjünk össze mindent, és öntsük a kiszemelt sütőformába, amelyet előtte sütőpapírral béleltünk. És ennyi. Ugye, hogy pikk-pakk meg van? Kb. 180 fokon érdemes sütni, amíg a felülete halványbarna nem lesz, sütőtől függ, de kb. 25- 30 perc. Légkeverésesek, mint mindig, előnyben.

Tippek

- ha sütőpapír nélkül sütöd, jól lisztezd ki a formát, különben úgy jársz, mint én az első lelkes, és valljuk be, átgondolatlan próbálkozásom alkalmával:

turotorta1.jpg

... de elrontott étel nincs, csak befejezetlen:

turotorta2.jpg

Egy kis öntet mindent megold.

Ha van + 5 perced és egy kicsit meg akarod bolondítani (netán Te is odaégetted az alját): öntet

- 15 dkg bogyós gyümölcs, akár vegyesen
- 1/2 ek. tápióka keményítő
- 3 ek. eritrit
- 1/2 tk. fahéj
- 1/4 tk. őrölt szegfűszeg, vagy ha épp egész van otthon, abból 1 db
- 1 tk. cukrozatlan kakaópor
- 1 dl víz/növényi tej

berries-2441679_1280.jpg

A gyümölcsöt kevés vízzel vagy növényi tejjel lassú lángon, időnként megkeverve elkezdjük főzni. Hozzáadjuk a fűszereket és az eritritet. Ha fagyasztott gyümölcs, hamarosan úgyis sok levet enged, de szükség esetén apránként önthetünk hozzá egy kis vizet/tejet, ha úgy érezzük, hogy nehéz keverni. Közben a keményítőt a maradék vízzel/tejjel csomómentesre elkeverjük, és a fődögélő gyümölcs levéből fokozatosan elkezdünk hozzáadagolni, hogy felmelegedjen. Amikor a gyümi forrás közeli állapotba kerül, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a "habarásunkat", és amint felforr lekapcsoljuk. Nem kell nagyon bugyognia, elég ha már picit gyöngyözik.

Szerencsére ez az fajta süti, amit tovább tart leírni, mint elkészíteni, szóval vágjatok bele bátran!

Mindenmentes étel ≠ mindenmentes élet.

candida laktózmentes életmódváltás túrótorta cukormentes candida diéta lisztmentes edesrecept

süti beállítások módosítása