Egy falat karácsony: mindenmentes zserbó bonbon

Hogy ismét visszatérjek a nagycsaládos karácsonyi emlékekhez, a tavalyi összejövetelen nagy bánatom volt, hogy híresen gourmet nagybátyám csodás zserbó bonbonját csak óriás lelkifurdalás árán kóstolhattam meg, ugyanis jó fajta hagyományos recepthez híven tele volt diétagyilkos hozzávalókkal. (Nem fogok áltatni senkit, így is ettem legalább kettőt.) Ugyanakkor meg is fogadtam, hogy ennek a desszertnek megkeresem a diétás verzióját, hogy idén vívódás és számolgatás nélkül, jólesően nyamoghassak én is a fa alatt.
dessert-813278_1280.jpgMielőtt azonban belevágnánk az elkészítésbe, valamit fontos szem előtt tartani, ami különösen érinti most a karácsonyi recepteket. Ha az ember ragaszkodik a spártai szigorú diétához (pl. a szigorított Candida-diétához), akkor bizonyos ételek (elsősorban desszertek) elkészítéséről egyszerűen érdemesebb lemondani, mert a megengedett hozzávalók nem teszik lehetővé annak az ízvilágnak, vagy állagnak az elérését, amire vágyunk. Az egyik célom a bloggal és az ezzel járó otthoni kísérletezéssel az, hogy ezt a lemondást minimalizáljam.
Viszont addig sem kell elcsüggednünk, szerencsére egyre több helyen van lehetőségünk Candida biztos ételek, desszertek vásárlására. Az első két évben én is sokszor döntöttem így, részben az elrontott sütések felett érzett kudarc miatt.
Ugyanakkor ha egészségünk engedi, vagy már preventív szakaszban van a diétánk, megéri elgondolkodni rajta  különösen karácsony körül, amikor tegyük szívünkre a kezünket, a legtöbben valószínű elcsábulnánk egy-egy tiltott falatnak , hogy nem érdemesebb-e hangyányit megengedőbben (és itt most véletlenül sem a cukor, vagy a fehér liszt használatára gondolok, hanem pl. gyümölcsök, cukormentes lekvárok, olajok, olajos magvak bevetésére) sütni-főzni magunknak, ahelyett, hogy a "kiéhezettség" miatt akaratlanul is elszaladna velünk a ló a sok-sok cukros-lisztes ünnepi fogás kóstolgatásával. (Fontos: ezek csak tippek tőlem, mint mezei diétázótól és kísérletezőtől. Mindenki diétázzon úgy, ahogy számára a legmegfelelőbbnek érzi.)
És most vissza a zserbóhoz! Az egyik kedvenc sütim, és állatira vérzett a szívem, amikor az élesztő miatt kénytelen voltam száműzni a repertoárból. Aztán jött az idei advent egyik legnagyobb élménye – amit szó szerint úgy vártam, mint a karácsonyt –, a Mandulaliget főzőiskola Mindenmentes karácsonyi menü tanfolyama volt. (Írjak róla beszámolót? :) ) Ezen a szuper estén kóstoltam az iskola egyik dietetikusának isteni zserbó golyóit, és itt jött az isteni szikra, hogy ez még egy fokkal diétásabbra véve a tökéletes megoldás lenne nem csak a sütihiányomra, de a karácsonyi falatkák kérdésére is.
Nem tudom idén mivel készül a nagybátyám karácsonyra (ha valami újdonsággal, akkor jövőre kénytelen leszek megpróbálni lekörözni), de az biztos, hogy ezekkel a falatkákkal Ti is, én is tarolni fogunk az ünnepek alatt, arról nem is beszélve, hogy megajándékozhatjuk a családot a felesleges bűntudat nélküli nassolás élményével
img_20191220_201110.jpg
Hozzávalók kb. 24 bonbonhoz

"Tészta":
- 10 dkg cukormentes aszalt sárgabarack (Tipp: Bio-Barát bioboltokban dekára kimérheted magadnak mennyit szeretnél, az meg már csak hab a tortán, hogy így lehetőséged van csomagolás mentesen vásárolni)
- 10 dkg aprószemű (igény szerint gluténmentes) zabpehely (Tipp: ha épp nagyszemű van csak otthon, késes aprítóval fél perc alatt apríthatsz rajta egyet)
- 10 dkg cukrozatlan darált dió (vagy mandula)
- 3 ek. édesítőszeres sárgabarack lekvár
- 1 tk. fahéj
- édesítőszer igény szerint, nekem nem volt rá szükség

Csoki öntet:
- 10 dkg cukormentes étcsoki (Tipp: Torras steviás étcsoki, ínyenceknek ennek a fahéjas változata)
- 1-2 ek. olaj (+ szükség szerint)

Elkészítés

Az aszalt gyümölcsöt érdemes kicsit beáztatni. Kb. 10-15 perc után öntsük le róla a vizet, majd késes robotgéppel darabos masszává aprítjuk (ha nincs ilyenünk az sem gond, akkor késsel apróra vágjuk). Aki nagyszemű zabpelyhet aprít, először azt tegye a robotgépbe, majd utána jöhet a gyümölcs, így csak egyszer kell mosogatni. A zabpelyhet, diót, fahéjt és a lekvárt keverjük a gyümölcsmasszához, majd enyhén nedves kézzel formáljunk belőle diónyi golyókat. Ha túl száraznak éreznénk, esetleg nem áll össze, tehetünk még hozzá lekvárt, egy kevés vizet, vagy növényi tejet. Amíg a csokiöntet készül, a golyókat érdemes sütőpapírral borított tálcán a hűtőbe, vagy fagyasztóba tenni, így hamarabb megszilárdul majd rajta a csoki. A csokit kockákra törve olvasszuk meg vízgőz fölött, ha felolvadt, apránként keverjük hozzá az olajat, hogy kicsit higítson rajta. Ha teljesen felolvadt, húzzuk le a tűzről, és két kanál, vagy villa segítségével forgassuk meg a golyókat a csokiban.
img_20191220_195043.jpgMásik megoldás, ha fogpiszkáló segítségével mártjuk a kis gombócokat a csokiba, ez a változat megkönnyítheti a tálalást is. Ha szeretnénk, a tetejét megszórhatjuk darált dióval, vagy fahéjjal. Ha engedni akarunk a diétás voltából, vagy részben mindenevőknek készül a desszert, beleforgathatjuk ünnepi stílusú színes cukorkába is. Az elkészült bonbonokat kb. 30 percen át pihentessük a hűtőben, majd kész is vagyunk.
cake-pops-693645_1280.jpgHa van kedvetek, készítsétek el velem együtt Ti is, akár a héten, akár az ünnepek alatt bármikor, és posztoljatok róla fotót az Instagramon #youcandidiet vagy @youcandidiet jelöléssel, hogy én is megoszthassam képeiteket, és így együtt minél több diétázónak üzenjük meg a karácsony közeledtével, hogy

Mindenmentes étel mindenmentes élet.
Instagram: youcandidiet